A bölcsek királya
2014.03.02 10:49
Kustra Gábor - A bölcsek királya
Álmomban egy parkban jártam
S egy öreg fára leltem.
Méltóságteljesen állva
Megérintette lelkem.
Hozzám szólt, s én elé léptem,
Mint szolga a király elé.
Felnéztem rá, őt csodálva,
S kezem nyújtottam felé.
Tisztelt, öreg király volt ő,
Minden ember szerette
Vastag, erős törzsét nézte
Népe hitetlenkedve.
Most csak én voltam ott vele,
Rám vetette idős szemét.
Emlékezve, csakis nekem
Letűnt korokról mesélt.
Látott ő kisgyermekeket
Boldognak és vidámnak,
A szívüket és lelküket
Kitárva a világnak.
Hallotta ágyúk dörgését,
Hatalmas csaták zaját,
Emberek és csatalovak
Vérfagyasztó sikolyát.
Ezt mesélve az ős király,
Bizony elsírta magát.
Boldog gyermekek felnőve
Vívtak egymással csatát.
Hogy lehet a boldogságot
önzésünkért eladni?
Hogy lehet a szeretetet
Hatalomért feladni?
Beszélt tovább az agg király,
Petőfit említette,
Aki nyughatatlan lelkét
Magasba röpítette.
Mesélt nekem lassan, hosszan,
Utaztunk a távolba.
Ékes, díszes hintójával
Elvitt letűnt korokba.
Akármerre is haladtunk,
Önzés, halál fogadott,
Szép, kalandos utazásunk
Keserűvé változott.
Gondoltuk, visszafordulunk,
De mi értelme lenne?
Akármerre is indulnánk,
Ismét csalódnánk benne.
Behunyt szemmel értelmetlen
Utazásba kezdeni,
Mert ha elfordítjuk fejünk,
Mi is fogunk szenvedni!
Csak rajtunk múlik, hogy merre,
Mely irányba fordulunk,
A boldogság országútját,
nekünk kell megtalálnunk.
Bölcs volt az ősz, öreg király,
Erről is mesélt nekem,
Éreztem, ő méltó arra,
Hogy uralkodó legyen.
Épp ezért áll méltósággal
A tisztás közepén,
Most már igencsak tisztelem,
Bárhol is legyek én.
Mert az igazi bölcsesség
Idős embereknél van,
Ismerik az értékeket,
Mindenki másnál jobban.
Ne menj el mellettük némán,
Mint kiszáradt fa mellett,
Mert ha meghallgatod őket
Bölcsen mesélnek neked.