Drágakő
2014.03.02 11:04
Kustra Gábor - Drágakő
Szépen csillog, fénye tiszta,
Színes, mint a kikelet.
Varázsa magával ragad,
Csábítja tekinteted.
Úgy érzed, ha tiéd a kő,
Kivételes ember vagy.
Pedig a kincs nincsen nálad,
Csak a hiúságod nagy.
Van egy drágakő, sokkal szebb,
Csillog a kékes fénye,
De ha tudsz is rá vigyázni,
Ezt csak úgy veszed észre.
Ha nem tudod értékelni,
A kő neked nem ragyog.
Szürke, kopott kaviccsá lesz,
Fakóbb, mint a csillagok.
Nemcsak azért szép, mert csillog,
Nem is azért, mert drága,
Hanem azért, mert élőként
Született e világra.
Nagy testével megóv minket,
Nekünk adja életét.
Jó szülőként etet, itat,
Mint anya a gyermekét.
De mi hálátlan gyerekből
Önző felnőtté váltunk,
Elpusztítanánk a Földet,
Mert már nem a barátunk.
Pedig mi voltunk azok, kik
Előbb hagytuk őt cserben.
Méltatlanul viselkedtünk
A barátunkkal szemben.
Tapostuk a drágakövet,
Mintha egy kavics lenne.
Bármit is tettünk mi vele,
Nincsen köszönet benne.
Megmérgeztük, mint egy patkányt,
Ostobán beszennyeztük.
Paraziták vagyunk ma már,
A testét is megesszük.
Drágakövet vettünk kézbe,
Érte nyitottuk markunk.
Felelőtlenségünk miatt
Ma már kavicsot tartunk.