Kísértet az éjszakában
2014.03.02 11:25
Kustra Gábor - Kísértet az éjszakában
Az úton lassan ballagok.
Megtörik a csend, merre haladok.
A szél néha föl-föltámad,
Hűvös leheletével ringatja a fákat.
A házak, melyeket látok,
Olyanok, mint sötét óriások.
Fénylő üvegszemeikben
Kialszik a fény,
Nyugovóra tér most
Minden élőlény.
Magányosabb nincs most nálam,
Csak kóborlok,
Mint kísértet az éjszakában.
Fölpillantok, föl az égre,
Átölel a csillagoknak fénye.
Csillogásuk el nem fojtják,
Veled vagyunk, ezt suttogják.
De én mégsem hallom őket,
Mint zsarnok a szenvedőket.
Egy tücsök ciripel most,
játssza szép dalát,
De a zenéjével sem
Vidítja az éjszakát.
Magányosabb nincs most nálam,
Csak kóborlok,
Mint kísértet az éjszakában.
Üresen kong a kiürült tér,
Hol eldobott papírt sodor a szél.
A környékre köd borít fátylat,
Eltünteti, mint emberi szem láthat.
Éjszaka van, sötét, hideg,
Minden nagyon komor, rideg.
Eltűnt minden,
Ami szép volt.
Fény, ragyogás?
Az már rég volt!
Magányosabb nincs most nálam,
Csak kóborlok,
Mint kísértet az éjszakában.