Zrínyi Ilona
Kustra Gábor: Zrínyi Ilona
- Az utolsó levél -
Távolba tekintő arccal,
Halkan sóhajtozva állt.
Szeretett fiára gondolt,
Szíve szinte kővé vált.
Nem érezte magát hősnek,
Csak egy édesanyának.
Elvették a gyermekeit,
Hiába nyert csatákat.
Vékony volt, és mégis erős,
Hősi sorsra ítélve.
Férfiaknál bátrabb volt ő,
Munkácsot két évig védve.
De mindez már hiába volt,
Nem is számított semmit.
A győzelem csak felsejlett,
Talán csak néhány percig.
De a hősnő egyedül volt,
Gyermekeire vágyva.
Bár látszólag csöndes volt már,
Belül izzott lángja.
Az asztalhoz lépett, aztán
Tollat, s tintát ragadott.
Erős, de remegő kézzel
Néhány sort fogalmazott.
Neked írok, drága fiam,
Mert felnőtté kell válnod.
Akármerre is visz utad,
Nyitott szemmel kell járnod.
A javakat elveszteni
Bizony semmit sem jelent.
De mindent elveszítesz, ha
Elveszted becsületed.
Benned van minden örömöm,
Sok mindent elszenvedtem.
Felneveltelek, szerettelek,
Mert erre rendeltettem.
Tiszteld az embereket, mert
Aki tisztel másokat,
Saját magát is tiszteli,
Nem tesz aljasságokat.
Kerüld a rossz társaságot,
Nyugodt szívvel aludhatsz.
Csak olyanokkal társalogj,
Akiktől jót tanulhatsz.
Szerető, anyai szívvel,
Sok jót kívánok neked!
Remélem, hogy boldogságban
Telik majd az életed!
Remélem, az leszel aki
Megleli az igazát.
Ezt kívánja neked a te
Szerető édesanyád.